
Olcsó E-könyv olvasót készít a HANWANG
Kínában is növekszik a népszerűsége az E-könyv olvasóknak, egyre több kínai gyártó kezd ezért ilyen eszközökkel is előrukkolni. Nem tesz másképp a HANWANG Technology sem, aki hamarosan elkezdi forgalmazni belépő szintű E-könyv olvasóját, melynek ára kevesebb lesz mint 1000 yuan (147 dollár). A jó árra szükség is van, hiszen a verseny kezd kiéleződni a piacon.
Egy Shanghaiban tertott rendezvény keretében nyilatkozott a gyártó vezetősége, akik elmondták, hogy ezzel a modellel kívánnak belépni a piacra, részben ezért is kerül majd kevesebbe 1000 yuannál a gép. Aki ismeri a gyártót, ez furcsának tűnhet, hiszen termékpalettájukon inkább a csúcsminőségű, drágább eszközök szerepelnek, melyeket főleg vállalatoknak értékesítenek. A mostani megjelenés mellett már egy újabb olvasót is terveznek, azt színes kijelzővel.
-TKL-
Kína Online

A cég eddig drágább, csúcseszközökett gyártott csak
Egy Shanghaiban tertott rendezvény keretében nyilatkozott a gyártó vezetősége, akik elmondták, hogy ezzel a modellel kívánnak belépni a piacra, részben ezért is kerül majd kevesebbe 1000 yuannál a gép. Aki ismeri a gyártót, ez furcsának tűnhet, hiszen termékpalettájukon inkább a csúcsminőségű, drágább eszközök szerepelnek, melyeket főleg vállalatoknak értékesítenek. A mostani megjelenés mellett már egy újabb olvasót is terveznek, azt színes kijelzővel.
-TKL-
Kína Online
Kína utak
További hírek:
Információ:
Információk Kínáról
Kínai-angol fordítás, tolmácsolás, szaktanácsadás
Atlasz World Travel Utazási Iroda - Utazás - Kína
Hotel- és repülőjegyfoglalás - Kína
Xinlang Travel - Kína
Huaxia Travel - Kína
Mango Travel - Kína
Zhonghua Utazási Portál - Kína
Országos Idegenforgalmi Hivatal - Kína
Uoba Turisztikai Portál - Kína
Kínai Légiforgalmi Portál - Kína
Shaanxi Turizmus - Kína
Jianguo Hotel - Kína
Beijing Kempinsky – Lufthansa Centrum - Kína
Suzhou Turizmus - Kína
Jimen Hotel - Kína
Peace Hotel - Kína
Ifjúsági Szálló - Kína
További linkek >> kinalink.mconet.biz
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
Törökországban fedezték fel Szent Fülöp apostol sírját
Ősi színházat tártak fel Bodrumban
Antalya városa, a tartomány legfontosabb turistacélpontja
A Hagia Sophia Roxelana fürdőt felújították
Aphrodisias - Afrodité városa
Assos a csendes kisváros