Pető Ernő: A Kínával való együttműködés nem csodavárás
Petõ Ernõ,ChinaCham Hungary

Pető Ernő a ChinaCham Hungary Magyar-Kínai Gazdasági Kamara elnökeként meghívást kapott a nemrég megrendezésre került „Az önkormányzatok és a megyék szerepe a területfejlesztésben – A kínai tőkebeáramlás elősegítése” című MÖOSZ konferenciára. Ennek kapcsán kérdeztük.

- Ön is részt vett november 4-én a MÖOSZ konferenciáján. Szerencsésnek tartja-e, hogy a jövőben a megyei önkormányzatok területfejlesztéssel fognak foglalkozni, valamint, hogy egyre több hasonló rendezvényt fognak tartani?
- A napjainkban zajló kormányzati és önkormányzati szerepek újrastrukturálódása miatt a megyéktől a kormány bizonyos feladatokat átvesz és központosít, ugyanakkor olyan feladatokat ad a megyéknek, amelyek jobban testhezállóak, hiszen véleményem szerint a területfejlesztésnek a helyszínen kell eldőlni. Tehát egyértelműen szerencsésnek tartom, hogy a megyei önkormányzatok a területfejlesztésben az eddiginél is nagyobb szerepet fognak kapni.

 A kínai tőkebeáramlás elősegítése

„Az önkormányzatok és a megyék szerepe a területfejlesztésben – A kínai tőkebeáramlás elősegítése” című MÖOSZ konferencia


Mindenféleképpen hasznosnak és szükségesnek tartom, hogy a november 4-i rendezvényhez hasonló konferenciák, konferenciasorozatok jöjjenek létre. Fontos ez azért, hogy információk jussanak el az érdekeltekhez és az érintettekhez. Ennek az információáramlásnak viszont kétirányúnak lennie. Egyrészt közvetíteni kell azokat az információkat a megyék felé, amelyek az országos és kormányzati igényeket,lehetőségeket ismerteti az önkormányzatokkal, ugyanakkor rajtuk keresztül eljussanak a kormányzathoz azok az információk, amelyek befolyásolhatják a döntéseket annak érdekében, hogy a közös cél eredményesebben valósulhasson meg.  Ugyanakkor ezek a rendezvények fórumot kell, hogy teremtsenek olyan információcserére, amelyek a hatóságok, a kormányzat képviselői, a megyékben működő különböző hivatalos szervek és a civil szféra között zajlanak. Megítélésem szerint nagyon fontos lenne meghallgatni a civil szervezetek véleményét, hiszen a gyakorlat oldaláról közelítik meg a problémákat.

Pető Ernő

Pető Ernő a ChinaCham Hungary Magyar-Kínai Gazdasági Kamara elnökeként meghívást kapott a MÖOSZ konferenciájára


Örülök, hogy erre a konferenciára az önkormányzati és kormányzati képviselők mellett olyan civil szervezetek is meghívást kaptak, mint a ChinaCham Hungary, vagy éppen a VOSZ, amelyek a vállalkozók széles körét fogják össze.


- Ön a ChinaCham Hungary elnökeként volt jelen az eseményen. Az Önök szervezete hogyan tud bekapcsolódni a MÖOSZ tevékenységébe?
- Meggyőződésem, hogy a különböző kamaráknak a maguk módján ebbe a folyamatba be kell, hogy kapcsolódjanak. A ChinaCham Hungary megkísérli azt, hogy a maga kapcsolatrendszerével, információinak megosztásával, szakértők biztosításával a közösen megvalósítandó együttgondolkodásban operatívan részt vegyen annak érdekében, hogy a megyei önkormányzatokat minél több, számukra hasznos információhoz juttassuk.

kína

A konferencián részt vevő kínai delegáció tagjai, politikai és gazdasági személyiségek, üzletemberek

A ChinaCham Hungary a két ország gazdasági, és nem utolsó sorban kulturális kapcsolatainak erősítését kívánja elősegíteni. Ennek érdekében nagyon sok mindenben tudunk segíteni, amennyiben a MÖOSZ ezt igényli. A közeljövőben tárgyalunk arról dr. Szűcs Lajos elnök úrral, hogy miután már jó néhány önkormányzattal, civil szervezettel kötöttünk együttműködési megállapodást, mi a MÖOSZ-szal is olyan együttműködést alakítanánk ki, amely keretet biztosítana ahhoz, hogy a Megyei Önkormányzatok és a ChinaCham egymás segítségére tudjon lenni.

Nem szabad elfelejteni, hogy Kína egy óriási ország. Ennek megfelelően a méretek is eltérőek. Abban is tudunk segíteni, hogy például egy 35 ezres magyar  város ne egy 35 milliós kínai várossal kössön testvérvárosi szerződést.  Ugyanakkor nagyon fontos azt tudni, hogy a Kínával való együttműködés nem  egy csodavárást jelent. A kínaiak egy nagyon tudatos, hosszú távra  kialakított gazdaságpolitika mentén haladnak előre, amelyben  Közép-Európát tekintve Magyarországnak kitüntetett szerepe lehet. Ez azonban  egy lehetőség, amelyért meg kell dolgozni, ki kell használni, de egyúttal óvatosan is kell bánni vele.


MCOnet-Kovács Tünde


Kína utak