
Shanghaiban az emberek rekord mennyiségű összeget költöttek

A pénzügyi elemzők szerint a vásárlók bizalmának visszanyerése a gazdaság helyreállásának a sarokköve. Egy vizsgálat alapján, melyet a feszivál idejéről készítettek, kiderül, hogy az eladások a tavalyi évhez képest 15.8 százalékkal nőttek. Ehhez városszerte a kereskedők is hozzájárultak, hiszen jelentős kedvezményeket adtak.
Többek között ilyen hatalmas bevásárlóközpontokban költhették a pénzt az emberek
"57 éve először fordult elő, hogy Valentín nap egybe esett a kínai új év első napjával," - mondta el Chen Yuxian, egy pénzügyi hivatalnok, majd hozzátette, hogy valószínüleg ez is közrejátszott a kiemelkedő eladásokban. A fesztivál hét napja alatt a szupermarketek és a és a hasonló jellegű boltok 2.29 milliárd yuan bevételre tettek szert, ez a 2008-as adatokhoz képest 13.1 százalékos emelkedés. Chen elmondta azt is, hogy a szupermarketek a mai napig a leglátogatottabb bevásárlóegységek a városban.
Ennek ellenére a tavalyi évhez képest a legnagyobb bevételnövekedést a televíziós, és internetes kikskereskedők érték el, itt 2009-hez képest 28.2 százalékos növekedés volt tapasztalható. Mindemellett az utazási iparág is elemében volt, köszönhetően a helyreálló gazdaságnak és a közelgő Világ Expo-nak, a város mintegy 2.6 millió túristát fogadott, külföldről és belföldről együttesen, mely a tavalyi év látogatóinak a számához képest 5 százalékkal több. A turisztikából a fesztivál ideje alatt a városnak 2.2 milliárd yuan bevétele volt.
-TKL-
Kína Online
Többek között ilyen hatalmas bevásárlóközpontokban költhették a pénzt az emberek

A turizmus is jelentős bevételt generált a fesztivál ideje alatt
Ennek ellenére a tavalyi évhez képest a legnagyobb bevételnövekedést a televíziós, és internetes kikskereskedők érték el, itt 2009-hez képest 28.2 százalékos növekedés volt tapasztalható. Mindemellett az utazási iparág is elemében volt, köszönhetően a helyreálló gazdaságnak és a közelgő Világ Expo-nak, a város mintegy 2.6 millió túristát fogadott, külföldről és belföldről együttesen, mely a tavalyi év látogatóinak a számához képest 5 százalékkal több. A turisztikából a fesztivál ideje alatt a városnak 2.2 milliárd yuan bevétele volt.
-TKL-
Kína Online
Kína utak
Információ:
Információk Kínáról
Kínai-angol fordítás, tolmácsolás, szaktanácsadás
Atlasz World Travel Utazási Iroda - Utazás - Kína
Hotel- és repülőjegyfoglalás - Kína
Xinlang Travel - Kína
Huaxia Travel - Kína
Mango Travel - Kína
Zhonghua Utazási Portál - Kína
Országos Idegenforgalmi Hivatal - Kína
Uoba Turisztikai Portál - Kína
Kínai Légiforgalmi Portál - Kína
Shaanxi Turizmus - Kína
Jianguo Hotel - Kína
Beijing Kempinsky – Lufthansa Centrum - Kína
Suzhou Turizmus - Kína
Jimen Hotel - Kína
Peace Hotel - Kína
Ifjúsági Szálló - Kína
További linkek >> kinalink.mconet.biz
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
Törökországban fedezték fel Szent Fülöp apostol sírját
Ősi színházat tártak fel Bodrumban
Antalya városa, a tartomány legfontosabb turistacélpontja
A Hagia Sophia Roxelana fürdőt felújították
Aphrodisias - Afrodité városa
Assos a csendes kisváros