A Motorola androidos telefonokkal próbálkozik Kínában
A Motorola szeretné visszanyerni piaci részesedését Kínában, ezért kifejezetten Kína számára, illetve a kínaiak számára gyártott, Google Android operációs rendszert használó telefonokkal kíván előrukkolni. A Motorola szeretné valamelyest helyre állítani helyzetét Kínában, majd a jövő év első negyedévében létrehozni egy vásárlóközpontú céget. A Motorola egyébként már tegnap bemutatott három új adnroidos telefont Pekingben.
A három új modell a Kínában népszerű Ming alapjaira épül
A cég elmondása szerint a sikerük kulcsa az Androidban kell, hogy legyen, éppen ezért 100 százalékosan erre az operációs rendszerre fókuszálnak majd Kínában. Ez az első alkalom, amikor a gyártó három olyan új telefont is bevezetett, amit a kínai mobilszolgáltatók igényeihez szabtak technikai szempontból. A három új modell alapját a Ming széria adja, amely az egyik legnépszerűbb Motorola telefon volt Kínában korábban.
-TKL-
Kína Online
A három új modell a Kínában népszerű Ming alapjaira épül
-TKL-
Kína Online
