
Hamarosan érdekes múzeum nyílik Pekingben

Peking új nemzeti múzeum megnyitását tervezi, melynek szolgenje a "Kínai parkok, az ideális otthonunk" lesz. Az új múzeum tematikájában kifejezetten a parkokra, és a kertekre fókuszál majd. A múzeum főépületének, valamint beltéri és kültéri dizájn munkálatainak már a teljes projekt előkészületi fázisában eljön az ideje a tervek szerint. Az új múzeumban olyan parkok bemutatását tervezik, mint például a Kína északi részén található fenséges királyi park.
A július óta épülő múzeum a kerteken, és parkokon keresztül összességében a keleti kultúra varázsát igyekszik majd bemutatni, várhatóan jövő év júliusára teljesen megépül, és minden munkálat is elkészül. A tervek szerint azonban - mivel magának a főépületnek a kivitelezése hamarabb befejeződik - a múzeumot már áprilisban meg szeretnék nyitni a túristák előtt.
-TKL-
Kína Online

Pekingben nyílik meg hamarosan Kína első olyan múzeuma, amely a kertekre, parkokra fókuszál
A július óta épülő múzeum a kerteken, és parkokon keresztül összességében a keleti kultúra varázsát igyekszik majd bemutatni, várhatóan jövő év júliusára teljesen megépül, és minden munkálat is elkészül. A tervek szerint azonban - mivel magának a főépületnek a kivitelezése hamarabb befejeződik - a múzeumot már áprilisban meg szeretnék nyitni a túristák előtt.
-TKL-
Kína Online
Kína utak
További hírek:
Információ:
Információk Kínáról
Kínai-angol fordítás, tolmácsolás, szaktanácsadás
Atlasz World Travel Utazási Iroda - Utazás - Kína
Hotel- és repülőjegyfoglalás - Kína
Xinlang Travel - Kína
Huaxia Travel - Kína
Mango Travel - Kína
Zhonghua Utazási Portál - Kína
Országos Idegenforgalmi Hivatal - Kína
Uoba Turisztikai Portál - Kína
Kínai Légiforgalmi Portál - Kína
Shaanxi Turizmus - Kína
Jianguo Hotel - Kína
Beijing Kempinsky – Lufthansa Centrum - Kína
Suzhou Turizmus - Kína
Jimen Hotel - Kína
Peace Hotel - Kína
Ifjúsági Szálló - Kína
További linkek >> kinalink.mconet.biz
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
Törökországban fedezték fel Szent Fülöp apostol sírját
Ősi színházat tártak fel Bodrumban
Antalya városa, a tartomány legfontosabb turistacélpontja
A Hagia Sophia Roxelana fürdőt felújították
Aphrodisias - Afrodité városa
Assos a csendes kisváros