Rövid hírek

A kínai vakcinát Magyarországon fogják gyártani

A kínai vakcinát Magyarországon fogják gyártani

A kínai és magyar külügyminiszterek megállapodtak azzal kapcsolatban, hogy a Debrecenben épülő Nemzeti Oltóanyaggyárban kínai vakcinát is előállítanak majd- jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Kínában.

Szijjártó Péter elmondta, hogy az elmúlt 7 évben 12. alkalommal folytatott tárgyalást Vang Ji kínai külügyminiszterrel.

Hazánk és Kína 2017 óta stratégiai partnerei egymásnak, mely együttműködésből az elmúlt hónapokban profitált legtöbbet. A kínai oltóanyagnak köszönhetően emberéletekben mérhető a siker.

A külgazdasági és külügyminiszter szerint, ha nem vásároltak volna a kínai vakcinából, akkor 1 millióval kevesebb embert oltottak volna be Magyarországon és átoltottság tekintetében nem lennénk az Európai Unió élén.

Az együttműködés folytatódik az oltóanyagok terén, mert átvesszük a Sinopharm gyártási technológiáját. Szijjártó Péter szerint folyamatosan lesz igény a vakcinákra, ezért fontos előnyhöz jutunk. Úgy látja, hogy Kína és Magyarország jelentős gazdasági sikertörténet előtt áll. Hamarosan két kínai bank is megjelenik az országban, valamint több nagy beruházásról folytatnak tárgyalásokat, pl. az elektromos autók gyártása terén.

Szijjártó Péter elmondta, hogy Kína engedélyezte a magyar főkonzulátus létesítését a Kuangtung tartománybeli Kantonban.

Vang Ji kínai külügyminiszter reményét fejezte ki azt illetően, hogy a kínai-magyar kapcsolatokat tovább tudják mélyíteni.

 

BG

Forrás: MTI