Rövid hírek

A világ második legnagyobb duzzasztóműve Kínában kezdte meg működését

A világ második legnagyobb duzzasztóműve Kínában kezdte meg működését

Délnyugat Kínában megkezdte működését a világon a 2. legnagyobb, jelenleg kiépítés alatt álló duzzasztóművének első két termelőegysége.

A Pajhotan duzzasztóműnek jövő év júliusára lesz az összes egysége üzemképes- jelentette be a China Three Gorges Corporation, a duzzasztóművet építő vállalat.

A Pajhotan a délnyugat-kínai Jünnan és Szecsuan tartomány határán található. A duzzasztómű építését 2017 áprilisában kezdték el, mely 289 méter magas és 16 termelőegységből áll. Elkészülését követően 16 ezer megawattos beépített kapacitását tekintve a világ 2.legnagyobb duzzasztóműve lesz, a 2003 óta működő közép-kínai Hupej tartományban lévő Három-szurdok-gát után.

A tervek szerint, miután az összes egysége megkezdte működését, évente 62,4 millió megawattórányi energiatermelésre lesz képes.

Becslések szerint a vízerőmű segítségével évente 19,68 millió tonna standard szén takarítható meg, melynek révén 51,6 millió tonnával csökkenthető a széndioxid-kibocsátás.

Kína 2030-ra tűzte ki a szén-dioxid kibocsátás tetőzésének elérését, 2060-ra pedig karbonsemlegessé válik.

 

BG

Forrás: MTI

A kép illusztráció