
A Ritz-Carlton új szállodája megnyílt Shanghaiban

A Ritz-Carlton 21.-én nyitotta meg új szállodáját Shanghai városában, 12 évvel azután, hogy a Portman Ritz-Carlton megnyitotta kapuit. A luxus szállodalánc a közeljövőben nagyobb ütemben szeretne terjeszkedni Kínában, kihasználva a turizmus fellendülését.
A Ritz-Carlton alelnöke úgy nyilatkozott, hogy ahová a túristák szívesen járnak, ők ott hotelt szeretnének nyitni, ezzel növelve bevételeiket, hiszen Kínában a turizmus jelenleg virágzik. A szállodalánc vezetősége bízik abban, hogy a jelenlegi kedvező helyzet még jó ideig megmarad. Elmondásuk szerin Ázsia, és azon belül is Kína mindig is fontos volt számukra.
Emellett azt is kijelentették, hogy a növekedésük szempontjából az ország az elkövetkezendő három - öt évben stratégiailag kiemelt fontosságú. A Ritz-Carlton alelnöke azt is hozzátette, hogy kifejezetten a szállodáik iránt is nőtt a kereslet, részben ezért is tervezik a legfelkapottabb helyekre az új hoteleket.
-TKL-
Kína Online

A Ritz-Carlton további szállodák nyitását tervezi Kínában
A Ritz-Carlton alelnöke úgy nyilatkozott, hogy ahová a túristák szívesen járnak, ők ott hotelt szeretnének nyitni, ezzel növelve bevételeiket, hiszen Kínában a turizmus jelenleg virágzik. A szállodalánc vezetősége bízik abban, hogy a jelenlegi kedvező helyzet még jó ideig megmarad. Elmondásuk szerin Ázsia, és azon belül is Kína mindig is fontos volt számukra.

A szálloda a megszokott luxust és eleganciát képviseli
Emellett azt is kijelentették, hogy a növekedésük szempontjából az ország az elkövetkezendő három - öt évben stratégiailag kiemelt fontosságú. A Ritz-Carlton alelnöke azt is hozzátette, hogy kifejezetten a szállodáik iránt is nőtt a kereslet, részben ezért is tervezik a legfelkapottabb helyekre az új hoteleket.
-TKL-
Kína Online
Kína utak
További hírek:
Információ:
Információk Kínáról
Kínai-angol fordítás, tolmácsolás, szaktanácsadás
Atlasz World Travel Utazási Iroda - Utazás - Kína
Hotel- és repülőjegyfoglalás - Kína
Xinlang Travel - Kína
Huaxia Travel - Kína
Mango Travel - Kína
Zhonghua Utazási Portál - Kína
Országos Idegenforgalmi Hivatal - Kína
Uoba Turisztikai Portál - Kína
Kínai Légiforgalmi Portál - Kína
Shaanxi Turizmus - Kína
Jianguo Hotel - Kína
Beijing Kempinsky – Lufthansa Centrum - Kína
Suzhou Turizmus - Kína
Jimen Hotel - Kína
Peace Hotel - Kína
Ifjúsági Szálló - Kína
További linkek >> kinalink.mconet.biz
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
Törökországban fedezték fel Szent Fülöp apostol sírját
Ősi színházat tártak fel Bodrumban
Antalya városa, a tartomány legfontosabb turistacélpontja
A Hagia Sophia Roxelana fürdőt felújították
Aphrodisias - Afrodité városa
Assos a csendes kisváros