
A Világkiállítás már több napja több mint napi 300.000 látogatót fogad

Május 25.-én, azaz tegnap előtt 343.300 látogató lépett be a Világkiállítás területére, a nagy meleg ellenére is, ugyanis az előző naphoz képest 10 fokkal magasabb volt a hőmérséklet. Egyhuzamban már az ötödik nap volt május 25., amikor 300.000 fölött volt a látogatók száma.
Japán pavilonjának bemutatója
A látogatók közül 25.-én 140.000-en csoportosan érkeztek, ez nagyjából a teljes létszám 40 százalékát teszi ki, ebből jól látszik, hogy a csoportos látogatások továbbra is népszerűek. Csak a helyszínen 42.230 jegyet adtak el 20:30-ig.
Az elmúlt napok, és talán egyben a rendezvény eddigi legnépszerűbb pavilonjai a kínai, a japán, a német, és a szaúd-arábiai pavilonok voltak. A Világkiállítás népszerűsége abból is jól látszik, hogy 25.-én a bevételek elérték a 16.21 millió yuant, mely a jegyárakból, az ételfogyasztásból, és a boltok eladásiból tevődik össze.
-TKL-
Kína Online
Japán pavilonjának bemutatója

A német pavilon is a legnépszerűbbek között szerepel a Világkiállításon
Az elmúlt napok, és talán egyben a rendezvény eddigi legnépszerűbb pavilonjai a kínai, a japán, a német, és a szaúd-arábiai pavilonok voltak. A Világkiállítás népszerűsége abból is jól látszik, hogy 25.-én a bevételek elérték a 16.21 millió yuant, mely a jegyárakból, az ételfogyasztásból, és a boltok eladásiból tevődik össze.
-TKL-
Kína Online
Kína utak
Információ:
Információk Kínáról
Kínai-angol fordítás, tolmácsolás, szaktanácsadás
Atlasz World Travel Utazási Iroda - Utazás - Kína
Hotel- és repülőjegyfoglalás - Kína
Xinlang Travel - Kína
Huaxia Travel - Kína
Mango Travel - Kína
Zhonghua Utazási Portál - Kína
Országos Idegenforgalmi Hivatal - Kína
Uoba Turisztikai Portál - Kína
Kínai Légiforgalmi Portál - Kína
Shaanxi Turizmus - Kína
Jianguo Hotel - Kína
Beijing Kempinsky – Lufthansa Centrum - Kína
Suzhou Turizmus - Kína
Jimen Hotel - Kína
Peace Hotel - Kína
Ifjúsági Szálló - Kína
További linkek >> kinalink.mconet.biz
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
Törökországban fedezték fel Szent Fülöp apostol sírját
Ősi színházat tártak fel Bodrumban
Antalya városa, a tartomány legfontosabb turistacélpontja
A Hagia Sophia Roxelana fürdőt felújították
Aphrodisias - Afrodité városa
Assos a csendes kisváros