Shanghai hatalmas összeget költ a város fejlesztésére a közeljövőben

Kína minden nagyvárosa igyekszik fejleszteni, a fejlesztésekre pedig hatalmas összegeket fordítanak. A sorból Shanghai sem lóg ki, hiszen a tervek szerint összesen több mint 800 milliárd yuant szán a tömegközlekedés fejlesztésére, valamint a város környezetbarátabbá tételére. A rendelkezésre álló adatok szerint ez az összeg nagyjából 40 százalékkal több, mint amit az előző öt évben fordítottak beruházásokra a városban.
Az illetékesek elmondása szerint a város tervei között szerepel új metróvonalak építése, valamint a város körüli nagysebességű vasútvonalak bővítése. Hasonló fejlesztésekre a város 2005 és 2010 között 550 milliárd yuant költött. A város lakói a tömegközlekedés fejlesztése mellett tisztább környezetre is számíthatnak, többek között például veszélyes hulladék feldolgozó üzemek is épülnek, amelyekből az újrahasznosított hulladékot építkezéseken használnák fel.
-TKL-
Kína Online
Shanghai városa

Kína utak
További hírek:
Információ:
Információk Kínáról
Kínai-angol fordítás, tolmácsolás, szaktanácsadás
Atlasz World Travel Utazási Iroda - Utazás - Kína
Hotel- és repülőjegyfoglalás - Kína
Xinlang Travel - Kína
Huaxia Travel - Kína
Mango Travel - Kína
Zhonghua Utazási Portál - Kína
Országos Idegenforgalmi Hivatal - Kína
Uoba Turisztikai Portál - Kína
Kínai Légiforgalmi Portál - Kína
Shaanxi Turizmus - Kína
Jianguo Hotel - Kína
Beijing Kempinsky – Lufthansa Centrum - Kína
Suzhou Turizmus - Kína
Jimen Hotel - Kína
Peace Hotel - Kína
Ifjúsági Szálló - Kína
További linkek >> kinalink.mconet.biz
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
Törökországban fedezték fel Szent Fülöp apostol sírját
Ősi színházat tártak fel Bodrumban
Antalya városa, a tartomány legfontosabb turistacélpontja
A Hagia Sophia Roxelana fürdőt felújították
Aphrodisias - Afrodité városa
Assos a csendes kisváros