Webshop Kínai utak Kína gyöngyszemei
Kína gyöngyszemei
Hová: Kína
Ellátás: Félpanzió
Út leírása: Peking - Xi'an - Shanghai Elhelyezés: 4*-os belvárosi szállodákbanEllátás: félpanzióMagyar nyelvű idegenvezető kíséri a csoportot.  Minimum létszám 15 fő.  1.nap  Elutazás Budapestről egy átszállással Pekingbe.2.nap Érkezés Pekingbe.. Ezt követően a világ legnagyobb terét, a Tiananmen teret járjuk be, majd a Mao Ce-tung nagyméretű portréjával díszített Tiananmen kapu következik, melyen keresztül jutunk a Tiltott Városba - hivatalos nevén Palotamúzeum - Kína legnagyobb szabású épületegyüttesébe. Délután az Ég temploma  következik. A császárt mindenhova hordszéken vitték, egyedül az Ég templomában járt gyalog. A Ming-és Qing- korban a köznéptől elzárt templom-együttes egy kellemes, kiterjedt park közepén terül el. Szállás Pekingben.3.nap Reggeli után az Olimpiai Parkba látogatunk el, ahol megnézzük kívülről a Madárfészek stadiont és a Vizes kocka úszóközpontot. Kirándulás a híres Nagy Falhoz, melyet a császárság korában több dinasztia építtetett az északról fenyegető támadások ellen. 6500 km hosszan húzódik, rövid részét alkalmunk adódik megcsodálni. Ezután a Ming császárok sírját nézzük meg, amelyhez a hivatalnokok, katonák, mitikus állatok és szörnyek kőszobrai által szegélyezett Szellemek útján jutunk el.  Este fakultatív program: kínai kung-fu show. 4.nap Reggeli a szállodában, majd szabad program a kínai fővárosban.  Ajánlott fakultatív program: Nyári Palota - Lama templom -hutong túra. A Világörökség részét képező Nyári Palotát tekintjük meg, mely 12 km-re északra található a belvárostól. A Nyári palota ékkövei: a 700 m hosszú faragott folyosó, amelyen a kínai népmese és mitológia történetei elevenednek meg csodálatos festményekként. Később a 17.században épített Lama templom, azaz a Yonghegong tibeti buddhista kolostor megtekintése, valamint a császári Kína jellegzetes városi településformájára jellemző szűk utcácskák, a hutongok világa. Vásárlási lehetőség a Selyempiacon. Este zamatos pekingi kacsát  vacsorázunk. Később transzfer a vonatállomásra és utazás vonattal Xi'anba. 5.nap Reggeli érkezés Xi'anba, transzfer a szállodába, reggeli majd kirándulás a Világörökség részét képező, a Qin-korból (i.e. 221-206) származó, több mint 6000 életnagyságú terrakottafigurából álló Agyaghadsereghez. Délután a Vadludak nagy pagodáját tekintjük meg, majd a máig épen maradt régi városfalat, amely 14 km hosszan téglalap alakban öleli a várost. Délután szabadidő. Este fakultatív program: Tang- dinasztia korabeli zenés-táncos műsor.6.nap Kora reggel transzfer a repülőtérre, majd utazás Shanghaiba. Városnézés az óvárosban, majd a festői, tavakkal és sziklakertekkel gazdagított Yu Yuan-t, más néven az Örömök kertjét tekintjük meg. Később látogatás a Jade Buddha templomhoz, illetve a 457 méter magas Kelet Gyöngye tv-toronyhoz. Este fakultatív program: hajókázás a Huangpu folyón, vagy shanghai akrobata show. Szállás Shanghaiban. 7.nap Délelőtt szabadprogram, a város egyéni felfedezése, lehetőség vásárlásra, vagy fakultatív program: kirándulás Suzhouba, ahol a város legszebb kertjébe az Oroszlán Ligetbe látogathatnak el, majd látogatás egy hagyományos selyemüzemben. Délután visszatérés Shanghaiba, transzfer a repülőtérre és hazautazás átszállással Budapestre.8.napMegérkezés Budapestre.
További információk: Felárak:

Repülőtéri illeték 95.000 Ft/fő

Egyágyas felár 45.000 Ft/fő, május, szept.-nov.időpontra:55.000 Ft/fő

Vízumdíj 12.000 Ft/fő

Útlemondási biztosítás: 5.550.-Ft/főtől



A részvételi díj tartalmazza: a nemzetközi és belföldi repülések árát turista osztályon, a transzfereket, a szállást, az ellátást, a program szerinti belépöket, a magyar idegenvezetést, a programhoz légkondicionált autóbuszok költségét.

A részvételi díj nem tartalmazza: a repülőtéri illetéket, vízumdíjat, a biztosításokat, a borravalókat (cca.3-5USD/fő/nap), a fakultatív programok árát és a felárakat.
*FIGYELEM! A részvételi díj és a repülőtéri illeték árfolyamfüggő, így az ár az indulás időpontjáig változhat.

Kérem válassza ki a szoba típusát, az indulás időpontját és a napok számát:
(Az alapár 1 felnőtt árát jelenti)

Szoba típusa:
Indulási időpontok:
Időtartam:

Személyek száma:


Összesen:
379 900 Ft/fő-től
Ajánlatkérés
A KÍNA ONLINE gazdasági hírportálon megjelenő utazási ajánlatok árai és az utazási csomagokkal kapcsolatos információk rendszeresen változnak, az adatállományok frissülnek, ezért előfordulhat, hogy az ajánlatok keresésének időpontjában hibákat vagy pontatlanságokat tartalmaznak. Az árak tájékoztató jellegűek, az esetleges elírásokért nem vállalunk felelősséget. Kérjük árajánlatkérés céljából lépjenek kapcsolatba az MCOnet Travel - Call Center - munkatársaival a megadott elérhetőségeken. Fenntartjuk a jogot, hogy az árakat előzetes értesítés nélkül korrigáljuk, módosítjuk. Utazásszervező partnerünk által szervezett utazásokkal kapcsolatos kötelezettségeket kizárólag az ezekkel kapcsolatos szerződések ( Utazási Szerződés, ÁSZF) határozzák meg.
Képek az útról:
(a nagyobb változathoz kattintson a képre)
Az értékeléshez be kell lépnie!
0
Átlagos értékelés: 0