Kiemelt hírek

A magyar cégeknek van helye Kínában

A magyar cégeknek van helye Kínában

Az első Kínai Nemzetközi Import Expón díszvendégként vett részt Magyarország, a pavilon megnyitóján Orbán Viktor mniszterelnök hangsúlyozta: a magyar vállalatok megtalálhatják a számításaikat Kínában.

A megnyitón jelen volt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, valamint Nagy István agrárminiszter is. Orbán Viktor szerint büszkeségre ad okot, hogy sikerült áthidalni a Magyarország és Kína közötti hatalmas távolságot, ennek köszönhetően pedig a magyar vállalatoknak van helyük Kínában. Felidézte tárgyalását Hszi Csin-ping kínai államfővel, akivel abban maradtak - mondta -, hogy "közösen fogjuk építeni azt a jövőt, amelyben a magyar cégeknek is lesz helyük majd Kínában".

 

A magyar cégeknek van helye Kínában

"Közösen fogjuk építeni azt a jövőt, amelyben a magyar cégeknek is lesz helyük majd Kínában"

 

Orbán Viktor azt is megjegyezte, hogy "a legmagyarabb kínai város" címet Sanghaj érdemli ki, a besztercebányai születésű Hudec László építész ugyanis számos nevezetes épületet tervezett a kínai városban. Sanghaj kulturális lenyomatán rajta kívül más magyarok munkájának az eredménye is ott van - tette hozzá.

 

MTI/T.D.