Kiemelt hírek

Dahua Zalaegerszegen hozta létre első elosztó központját Kínán kívül

Dahua Zalaegerszegen hozta létre első elosztó központját Kínán kívül

Ponevács-Pana Petra, Külgazdasági és Külügyminisztérium külgazdasági ügyekért felelős helyettes államtitkára  világ egyik legnagyobb, biztonságtechnikai eszközöket gyártó cége, a Dahua Technology összeszerelő és európai ellátó központjának avatóján hangsúlyozta: a kínai cégek egyre inkább európai hídfőállásnak tekintik Magyarországot.

Az államtitkár elmondta, hogy idén 46 befektetői döntés született, ami 6700 új munkahelyet és 2 milliárd eurónyi tőkebefektetést hoz. A döntésekből 12 új befektetőhöz köthető, 34 pedig újrabefektetés, ami a Magyarország iránti bizalmat jelzi - fejtette ki. Termékeivel a világ 180 országában jelen lévő Dahua a bevételének 10 százalékát kutatás-fejlesztésre fordítja. Világszerte mintegy 13 ezer embert foglalkoztat, közel a fele, 6 ezer ember kutatással-fejlesztéssel foglalkozik - jelezte a helyettes államtitkár.

 

Dahua Zalaegerszegen hozta létre első elosztó központját Kínán kívül

Kína számára Magyarország az egyik legfontosabb befektetési célpont

 

Csou Hszin-csien, a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövetségének kereskedelmi tanácsosa arról beszélt, hogy Kína számára Magyarország az egyik legfontosabb befektetési célpont, 2016-ban meghaladta a 4,1 milliárd dollárt a magyarországi befektetési összegük. Idén már 60-ra emelkedett befektetni szándékozó kínai cégek száma, és a kínai áruk európai elosztó központjának számít Magyarország. Pénzügyi területen is Magyarország az egyetlen a térségben, ahol jelen van a Bank of China, s ahol kínai kötvényeket is forgalmaznak - közölte.

 

A Dahua a második olyan kínai cég a Huawei után, amelyik európai elosztó központot működtet Magyarországon - tette hozzá a kereskedelmi tanácsos.  Jason Cseng, a Dahua Technology Kínán kívüli országok operációs igazgatója a társaságról elmondta: a vállalat fejlődése az utóbbi tíz évben dinamikus, Kínán belül a 10 legfontosabb márkanév egyikének számít. A világon az 50 legnagyobb biztonságtechnikai cég egyike, Magyarországon 2016-ban alakította ki első értékesítési központját. Zalaegerszegen 3000 négyzetméteres bázist hoztak létre, ahol naponta 300 berendezést gyártanak, de ezt a számot rövid időn belül 500-ra kívánják emelni.

 

Dahua Zalaegerszegen hozta létre első elosztó központját Kínán kívül

A Dahua arra törekszik, hogy minél több magyarországi beszállítóval kössenek üzletet

 

Arra törekszenek, hogy minél több magyarországi beszállítóval kössenek üzletet, illetve a Zalaegerszegről Európába szállított árumennyiség elérje a havi 150-250 ezer darabot – közölte. A Magyarországon mintegy félszáz embert foglalkoztató kínai cég fő tevékenységi körébe tartozik a CCTV (videomegfigyelő) eszközök összeszerelése és azok egyedi igényekhez való igazítása. Termékeiket  - például a hálózati kamerákat, hálózati adatrögzítőket - egyebek mellett pénzügyi, kormányzati, ipari és kiskereskedelmi területen alkalmazzák, illetve a sport, a szabadidő, a közlekedés és az energetika területén.

 

MTI/T.D.