Kiemelt hírek

Európai-amerikai-kínai megállapodás szükséges

Európai-amerikai-kínai megállapodás szükséges

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter háromnapos kínai látogatásán kijelentette: létre kell jönnie egy európai-amerikai-kínai megegyezésnek arról, miképpen tartható meg a világkereskedelmet szabadnak és tisztességesnek, de leginkább hogyan kerülhető el a világkereskedelmi háború.

A miniszter Ningpo városban részt vett Kína és 16 közép-, illetve kelet-európai ország kereskedelmi minisztereinek találkozóján. Ezt megelőzően kétoldalú tárgyalást folytatott a kínai kereskedelmi miniszterrel és a kínai vámhatóságot vezető miniszterhelyettessel, valamint Csöcsiang tartomány kormányzójával. 

 

"Miután Magyarország egy kicsi, nyitott és exportorientált gazdasággal rendelkező ország, ezért komoly aggodalommal figyeljük, hogy a világkereskedelemben egyre élesebb frontok alakulnak ki. Az egymással szemben bevezetett vagy bevezetni tervezett vámokkal és kereskedelmi korlátozásokkal egy világkereskedelmi háború kezd kibontakozni az Egyesült Államok, Kína és az Európai Unió között" - mondta Szijártó Péter. "Márpedig egy ilyen kereskedelmi háború rendkívül negatív hatással lehet az olyan exportorientált országokra, mint a közép-európaiak, köztük Magyarország" - tette hozzá.

 

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és San Csung kínai kereskedelmi miniszter Ningpóban

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és San Csung kínai kereskedelmi miniszter Ningpóban

 

Magyarország exportjának 80 százaléka az Európai Unióba irányul, de az EU utáni legnagyobb exportpiaca az Egyesült Államok, majd pedig Kína. Így a magyar gazdaság érdekeivel homlokegyenest ellentétes lenne, ha a három legnagyobb exportpiaca kereskedelmi háborúba bocsátkozna egymással. Kínában novemberben rendezik meg az ország legnagyobb nemzetközi gazdasági eseményét, a Kína Nemzetközi Import Expót, és erre három európai országot hívtak meg díszvendégnek: Németországot, Nagy-Britanniát és Magyarországot. Magyarország így lehetőséget kapott arra, hogy bemutassa autóipari, gyógyszeripari , mezőgazdasági és idegenforgalmi termékeit és szolgáltatásait.

 

Szijjártó Péter részt vett Kína és 16 közép-, illetve kelet-európai ország kereskedelmi minisztereinek találkozóján

Szijjártó Péter részt vett Kína és 16 közép-, illetve kelet-európai ország kereskedelmi minisztereinek találkozóján

 

Szijjártó Péter beszámolt arról is, júliusban Magyarországra látogat a kínai vámhivatal küldöttsége, hogy Kína feloldja Magyarországot a szárnyasexport-tilalom alól, amelyet a Magyarországon 2015-ben megjelenő madárinfluenza miatt vezettek be.

 

MTI/T.D.