Kiemelt hírek

Már 21 ezer mesterséges intelligencia alapú munkahely a Baidu-nál

Már 21 ezer mesterséges intelligencia alapú munkahely a Baidu-nál

Hatalmas mennyiségű mesterséges intelligencia alapú munkahelyet kínál a kínai Baidu vállalat: az elkövetkező három évben 21 ezer mesterséges intelligencia gyakornoki pozíció megnyitására készül. 

Egyre több mesterséges intelligencia alapú munkahelyet hozna létre a Baidu vállalat.

A kínai technológiai óriás további 10 millió mesterséges intelligencia szakértő képzését indítaná el a következő öt évben a társadalom javára, illetve több munkahely teremtése érdekében - célja ugyanis sokoldalú technológiai munkaerő létrehozása, illetve a mesterséges intelligencia növekedésének elősegítése.

Már 21 ezer mesterséges intelligencia alapú munkahely a Baidu-nál

Már 21 ezer mesterséges intelligencia alapú munkahely készül a Baidu-nál

A Baidu - a jövő technológiai tehetségeinek gondozása érdekében tett jelentős lépésként - bejelentette, hogy a következő három évben 21 ezer gyakornoki pozíciót kínál kiemelkedő egyetemi jelöltek számára, s továbbra is erősíti a gyakornokok képzését - tovább javítva a lehetőséget, hogy a gyakornokokból teljes munkaidős alkalmazottak válhassanak.

 

A teljes cikk itt olvasható.