Rövid hírek

Magyarország elkötelezett a Budapest-Belgrád vasútvonal mellett

Magyarország elkötelezett a Budapest-Belgrád vasútvonal mellett

Varga Mihály pénzügyminiszter a Budapest-Belgrád vasútfejlesztésről tárgyalt Pekingben, a Kínai Eximbankkal. Hangsúlyozta: Magyarország elkötelezett a fejlesztésének mielőbbi megvalósítása mellett, továbbá aktív résztvevője az Egy övezet, egy út kezdeményezésnek, az új vasútvonallal pedig központi szerepet tölthet be az Új Selyemút nyugati végén.

 

A pireuszi teherkikötőt Nyugat-Európával összekötő vasúti folyosó részét képező fejlesztésről szólva Varga Mihály rámutatott arra, hogy a fővállalkozói szerződések előkészítése jó ütemben halad, a tervek szerint a pályázatot elnyerő konzorciumról akár április végéig döntés születhet. Ezt követően kezdődhet a tervezési és engedélyezési munka, a cél az, hogy 2023-ra befejeződjön a Budapest-Belgrád vasútvonal építése. A miniszter szerint a Budapest-Belgrád vasútvonal hozzájárul a közép-kelet-európai, jelenleg hiányos észak-dél irányú vasúti kapcsolatok bővítéséhez, korszerűsítéséhez, fontos szempont, hogy a kínai cégek az Európába szánt áruk nagy részét a pireuszi kikötőből vasúton juttatják el a kontinensre, és a szállítási útvonalért folyó versenyben Magyarország lemaradna a felújítása nélkül.