Számos kÃnai kiállÃtó kapott Innovációs DÃjat a CES 2025-ön
Nem kevés kínai kiállító kapott rangos elismerést innovatív megoldásai miatt a Las Vegas-i, évente megrendezett CES technológiai tárlat alkalmából.
Számos kínai kiállítót jutalmaztak Innovációs Díjjal a CES 2025-ön, azaz az évente Las Vegas-ban megrendezett Consumer Electronics Show technológiai kiállításon.
A Xinhua hírügynökség szerint a január 7-én megkezdÅ‘dött eseményen több mint 4.500 kiállító vesz részt, több mint 160 országból és régióból, köztük nagyjából 1.400 startup.
„A CES 2025 kínai kiállítói között számos CES Innovation Award kitüntetettje ott van, olyan kategóriákban, mint a mesterséges intelligencia, számítógépes hardver és perifériák, a digitális egészségügy, mobileszközök és kiegészítÅ‘k, intelligens otthon, fenntarthatóság és energia/energia, robotika, XR és – az egyik újdonságunk – a kisállat-technológia” – mondta el Gary Shapiro, az US Consumer Technology Association (CTA) vezérigazgatója és alelnöke, a CES szervezÅ‘je.
A CES Innovation Awards program éves verseny, amely a fogyasztói technológiai termékek kiemelkedÅ‘ mérnöki tervezését és dizájnját díjazza.
A program számos fogyasztói technológiai termékkategória kitüntetettjeit elismeri, s mindegyikben megkülönbözteti a legmagasabb minÅ‘sítést.
A kínai vállalatok az elmúlt években mindig jelentÅ‘s mértékben képviseltették magukat a technológiai rendezvényen - innovatív termékekkel és megoldásokkal nyűgözték le a globális kiállítókat.
Idén több mint 1000 kínai vállalat regisztrál a CES-re, köztük globális vezetÅ‘ márkák és startupok.
B.A.
