Kiemelt hírek

Megrendszabályozná Kína a mesterséges intelligenciát

Megrendszabályozná Kína a mesterséges intelligenciát

A mesterséges intelligencia csak megfelelő rendszabályok mellett válik előnyünkre – véli Kína, amely szigorú szabályozást ígér.

Szigorúan szabályozná a mesterséges intelligenciát a keleti ország. A World Internet Conference ügynökség által megrendezett Nishan Dialogue on Digital Civilisation elnevezésű rendezvényen a terület szabályozásáért felelős cybertér-felügyelet (CAC) igazgatója, Csuang Rongwen beszélt a közelmúltban arról, hogy a generatív mesterséges intelligencia hatást gyakorolhat a társadalom minden részére – írta a South China Morning Post.

Az internet szabályozásában is komoly kihívást jelenthet. Nagymértékben segítséget jelenthet a hagyományos iparágaknak, de ehhez a gazdaságba megfelelően kell integrálni.

Megrendszabályozná Kína a mesterséges intelligenciát

Megrendszabályozná Kína a mesterséges intelligenciát

Csuang Rongwen kiemelte: szükség van a nemzetközi együttműködésre a technológia kutatása, fejlesztése terén, valamint a tehetségek gondozásában is.

Beszélt arról is, elengedhetetlen, hogy a chatbotok ellenőrizhetőek és megbízhatóak legyenek.

Kína tart tőle, hogy a generatív mesterséges intelligenciához kiterjedt nyelvi modelleket használnak, amelyek tartalmazhatnak magánéleti információkat is, ezért szigorú felügyeletet sürgetnek – tudatta a South China Morning Post.

A lap kitért arra is, hogy az Alibaba és a Baidu vállalatok már bevezettek ChatGPT-jellegű szolgűltatásokat Kínában, de a CAC még nem engedélyezte a generatív mesterséges intelligencia-termékeket. Eddig 41 generatív MI-algoritmust regisztráltak, de a CAC-nak ellenőriznie kell, mennyire biztonságosak – írta meg a South China Morning Post.

L.A.