Kiemelt hírek

Szerbiába jönnek a kínai szupergyors vonatok

Szerbiába jönnek a kínai szupergyors vonatok

Különleges együttműködés keretén belül épül meg a Zágráb-Budapest vasútvonal, a projekt pedig most új szakaszához ért. Kína és Szerbia szándéknyilatkozatot írt alá arról, hogy nagysebességű elektromos vonatok érkeznek a távol-keleti országból Zágrábba. 

Tomislav Momirovic szerb közlekedési miniszter kötötte meg a szerződést Csen BóvalKína belgrádi nagykövetével december 6-án. Ennek köszönhetően 2021 végén Szerbiában már közlekedhetnek az óránként 200 kilométer megtételére képes vonatok. A járműveket a Belgrád-Újvidék-Szabadka vonalon fogják bevetni. 

A vasúti szakasz része a Budapest-Belgrád vasútvonalnak, mely a tervek szerint 2024-re épülhet meg, így addigra már Magyarországon is áthaladhatnak a hihetetlenül gyors vonatok. Nemcsak a személyszállításban lesznek segítségünkre, a teherforgalom növekedését is várják a beruházástól. Kína a pireuszi kikötőig elszállított áruját például vonatok segítségével juttathatja el Európa különböző részeire. 

 

Nagysebességű vonat

 

Ez kereskedelmi, gazdasági szempontból is fontos, és időt is spórolnak vele. Nem mellesleg kevésbé környezetszennyező, mint a teljes hajózási útvonal kiaknázása. 

A nagysebességű elektromos vonatok fogadásához a jelenlegi vasútvonalak felújítására van szükség. A szerb oldalon 184 kilométernyi vasút renoválását végzik, Magyarországon 350 kilométert kell a vonatokkal kompatibilissé tenni.  

A projekt különlegessége, hogy a három fél, Magyarország, Szerbia és Kína határokon és kultúrákon átnyúló megállapodást kötöttek - egy EU tagállam, egy távol-keleti, tizenhét országot egyesítő tömörülés és egy nem EU-s európai ország működik együtt.  

 

M. A. 

Forrás:mti