Kína - Testvérvárosok

Együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzat a kínai Hubei Tartománnyal

Együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzat a kínai Hubei Tartománnyal

A Kínai Népköztársaság Hubei Tartományának - Li Hongzhong pártfőtitkár által vezetett - 14 fős delegációja látogatott 2013. október 30-án, szerdán Győrbe. A látogatás legfőbb célja, hogy Győr-Moson-Sopron megye és a távol-keleti ország tartománya közötti kapcsolatot szorosabbra fűzzék, ennek érdekében a két fél együttműködési szándéknyilatkozatot is aláírt.

A két földrajzi térség közötti kapcsolat nem új keletű, hiszen Győr-Moson-Sopron megye székhelye, Győr már 1994. óta testvérvárosi kapcsolatban áll Hubei Tartomány székhelyével, Wuhan várossal. Ezen együttműködés alapján, a Magyar Kormány keleti nyitás politikájával összhangban vették örömmel a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés tisztségviselői a kínai fél megkeresését a Győr-Wuhan kapcsolat kiszélesítésére, Győr-Moson-Sopron megye és Hubei Tartomány közötti együttműködésre.

kínai delegáció győrben

A  kínai delegáció a győri városháza lépcsőjén dr. Szakács Imre, a megyei közgyűlés elnöke, dr. Kovács Béla, megyei címzetes főjegyző és Simon Róbert Balázs, Győr alpolgármester társaságában


A vendégeket a megyei önkormányzat tisztségviselői és a hivatal munkatársai fogadták, Győr város képviseletében Simon Róbert Balázs alpolgármester volt jelen.

 Li Hongzhong és dr. Szakács Imre négyszemközti találkozója


Dr. Szakács Imre, a megyei közgyűlés elnöke és Li Hongzhong pártfőtitkár rövid négyszemközti megbeszélését követően, – immár kibővített résztvevői körben - a közgyűlés elnöke bemutatta az ország „nyugati kapuját”, Győr-Moson-Sopron megyét. Szakács Imre az általános ismertetés mellett kitért Győr-Moson-Sopron természeti, kulturális, turisztikai értékeire, történelmi hagyományaira, bemutatta a megyehatáron belüli főbb tájegységeket, külön kiemelte a két világörökségi helyszínt – a Pannonhalmi Bencés Főapátságot és a Fertő-tó Kultúrtájat is. Szó esett a megye gazdasági fejlettségéről, az országban elfoglalt helyzetéről, GDP- és munkanélküliségi adatokról, a megye legnagyobb cégeiről, a felsőoktatási intézményekről, a szomszédos megyékkel való kapcsolatról és a határon átnyúló együttműködésekről is.

Li Hongzhong a bemutatót követően megköszönte, hogy delegációjuk tartalmas és részletes ismertetést kapott Győr-Moson-Sopron megyéről, így – bár nagy távolságból érkezetek, - „a baráti kapcsolatok alapján a két fél rokonságra lelhet”. „Köszönjük Győr-Moson-Sopron megye baráti fogadtatását és azt, hogy megadták a tiszteletet és ünnepélyes kereteket teremtettek a találkozónak, illetve a szándéknyilatkozat aláírásának.” Elmondta továbbá, hogy Hubei Tartomány székhelyének, Wuhan városnak, Győr várossal majd’ 20 éve fennálló testvérvárosi kapcsolatát és annak tartalmas voltát eddig irigykedve figyelték, azt látva bízik abban, hogy a megye és a tartomány is tartalmas együttműködést tud majd a jövőben folytatni számos területen.

a megyei önkormányzat tanácsterme


A vendéglátók egy film segítségével ismerhették meg Hubei Tartományt, a képkockák egy francia diák szemszögéből mutatták be a Kínai Népköztársaság egyik meghatározó térségét. A filmben megelevenedtek a 185.900 km2 területű és közel 60,2 millió lakosú tartomány természeti szépségei, történelmének meghatározó eseményei és személyiségei. A „hal és a rizs földje” – ahogy hazájában Hubeit nevezik - a világszínvonalat képviselő optikai technológiai iparágára és gazdag édesvíz-bázisára a legbüszkébb, ezért sem véletlen, hogy a találkozó során többször is elhangzott, hogy milyen fontos vizeink megbecsülése, védelme, hiszen „a víz olyan jellem, amely hasznot hoz, de nem kér érte semmit”.

A két vezető az együttműködési szándéknyilatkozatot a sajtó képviselőinek jelenlétében írta alá, egyúttal mindketten megerősítették: a dokumentum aláírását azért tartják fontosnak, hogy a már meglévő baráti kapcsolatokat számos területen, - így legfőképp a gazdaság, a kultúra, a kereskedelem, a helyi közigazgatás és a turisztika területén - tovább mélyítsék, ezáltal - a meglehetősen nagy földrajzi távolság ellenére - nem csak a két testvérváros – Győr és Wuhan, - hanem a két nagyobb közigazgatási egység – Győr-Moson-Sopron megye és Hubei Tartomány - is eredményes együttműködést folytathat, sőt a keleti nyitás politikája keretében Magyarország és a Kínai Népköztársaság között mind több területen alakul együttműködés, ez utóbbit a világgazdasági folyamatok alakulása is ösztönzi.

 Li Hongzhong és dr. Szakács Imre


A Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés 2013. november 15-i ülésén – egyhangú döntéssel – ratifikálta az október 30-án aláírt szándéknyilatkozatot, mely alapján a két fél közötti testvérmegyei megállapodás részleteinek kidolgozására és aláírására a 2014. év őszén tartandó önkormányzati választásokat követően kerülhet sor.


HUBEI TARTOMÁNYRÓL:

Hubei a Kinai Népköztársaság tartománya Nevét ("a tótól északra") a tartománytól délre, Hunan tartományban található Dongting-tóról kapta. A tartomány székhelye és legnagyobb városa Wuhan, amely magyar érdekeltséggel is rendelkezik, hiszen Győr testvérvárosa (*). 12 prefektúrai jogú városra, 1 autonóm prefektúrára, 3 közvetlen irányítású megyei jogú városra és egy megyei szintű erdészeti körzetre van felosztva. A tartomány területén (185.900 km2) több mint 60 millió (60.160 ezer fő 2004-es adatok alapján) lakos éli mindennapjait.

Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat


MCOnet-KT