Kiemelt hírek

Együttműködési megállapodás a magyar-kínai innovációs projektek ösztönzésére

Együttműködési megállapodás a magyar-kínai innovációs projektek ösztönzésére

A Kínai Gazdasági Minisztérium Kínai Nemzetközi Befektetésösztönző Központja (CIPA) és a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) ünnepélyes keret között írt alá stratégia együttműködési megállapodást, annak érdekében, hogy erősítsék a kínai-magyar befektetéseket előremozdító információ cserét és a projekt alapú együttműködéseket. A megállapodás a Magyar-Kínai Új Befektetők Szövetségének közreműködésével jöhetett létre.

Az együttműködési megállapodást Xu Yaojun, a CIPA Európa igazgatója, Dr. Szabó Gábor, a MISZ elnöke és dr. Pakucs János, a MISZ tiszteletbeli elnöke írta alá. Kifejezték reményüket, hogy az együttműködés eredményei a jövőre megrendezésre kerülő VI. 16+1 Kína-KKE csúcstalálkozó idejére már láthatóvá válhatnak. Dr. Szabó Gábor, a MISZ elnöke interjú keretében kifejtette, hogy hasonló megállapodást már kötöttek más szervezetekkel is, mindnek az a célja, hogy elősegítsék a tagságukban szereplő vállalatoknak megtalálni a megfelelő partnert.

 

"A szövetség számára fontos az együttműködés"

 

"Célunk az, hogy egyrészt a magyar döntéshozókkal konzultálunk azokban a döntésekben, amelyek az innováció magyarországi kultúrájának terjesztését szolgálják, vagy támogatják, illetve a tagszervezeteinken keresztül - körülbelül 500 tagszervezetünk van - az innovációval intenzívebben foglalkozó vállalkozásoknak információt adjunk át."

Dr. Pakucs János, a MISZ tiszteletbeli elnöke elmondta, hogy örömmel fogadták a CIPA megkeresését, hiszen a szövetség képviseli Magyarországon a technológiát, az innovációt, a kutatás-fejlesztést. "Kína egy hatalmas ország, úgy gondoljuk, hogy az a szellemi tőke, amely Magyarországon koncentrálódik az Innovációs Szövetségen keresztül, az rendelkezésre fog állni, és együttműködési lehetőségek lesznek konkrét projektek kapcsán."

 

"Örömmel jöttünk aláírni a megállapodást"

 

Elmondta, hogy a Magyar Innovációs Szövetség tömirít a hazai kutatás-fejlesztés, innovációs tevékenységet végző cégeket, így konkrét ajánlatokat tudnak tenni különböző termékek, innovációs teljesítmények Kínában történő hasznosítására. "800-900 vállalat van a tagságunkban, tőlük fogjuk most begyűjteni azokat a témákat, azokat a projekteket, amiket úgy gondoljuk, hogy Kínában lehetne hasznosítani, fejleszteni."

 

/T.D.