Kiemelt hírek

A Benyovszky Orvosi Központ novemberben rendezi meg az Életmód konferenciát

A Benyovszky Orvosi Központ novemberben rendezi meg az Életmód konferenciát

G. Német György, a Benyovszky Orvosi Központ igazgatója és a ChinaCham egészségügyi Tagozatának elnöke nyitotta meg a november 30-án megrendezésre kerülő  Életmód konferencia sajtótájékoztatóját.

A 2014-ben aláírt magyar-kínai kormányközi megállapodás részét képező gazdasági-egészségügyi terület fejlesztésének a szellemében kerül sor 2015. november 30-án a Benczúr Hotel konferencia termében az I. Magyar-Kínai (új)Befektetői, Egészség, Életmód konferencia eseményre. G. Németh György beszédében bemutatta a konferencia fővédnökeit és szervezőit, illetve pontos tematikáját, az általa felölelt területeket.

 

G. Német György, a Benyovszky Orvosi Központ igazgatója

 

Magyarországon első alkalommal kerül sor ilyen jellegű konferenciára, amely a magyarországi új kínai befektetők részvételével kapcsolatteremtési és üzleti együttműködési lehetőséget nyújt azoknak, akik ezen a területen dolgoznak, vagy kívánnak tevékenykedni. A konferencia fővédnöke: dr. Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium h. államtitkára.

 

Tóthfalusy Péterné, a ChinaCham Hungary alelnöke

 

A sajtótájékoztatón Tóthfalusy Péterné, a ChinaCham alelnöke is köszöntő beszédet mondott, melyben bemutatta a ChinaCham eddigi tevékenységét.

MCOnet