Kiemelt hírek

Egyre több a kínai turista Magyarországon

Egyre több a kínai turista Magyarországon

Szijjártó Péter részt vett a Kína és 16 közép- és kelet-európai ország együttműködése (16+1) turisztikai miniszteri konferenciáján, melyen arról beszélt, hogy gazdasági érdek, hogy több turista jöjjön Magyarországra.

A külgazdasági és külügyminiszter kifejtette: turistaforgalom növekedését elsősorban azokból az országokból kell elérni, ahonnan a sokat költő turisták érkeznek. Márpedig a kínaiak a legtöbbet költő turisták közé tartoznak a világon - hangsúlyozta a miniszter. Magyarországra egyre több kínai turista érkezik: tavaly 34 százalékos növekedés volt, 227 ezer kínai turista látogatott el országunkba, míg az idei év első felében 40 ezer kínai turista volt Magyarországon, ami további 11 százalékos növekedés. 

 

Egyre több a kínai turista Magyarországon

Kínában immár 14 városban tudnak a külképviseletek vízumigényléseket fogadni, illetve 48 órán belül kiadni magyarországi beutazási engedélyeket

 

A bővülésben nagy szerepet játszik az, hogy a kínai nemzeti turisztikai ügynökség Budapestre telepítette a közép-európai regionális központját, valamint a 16+1-es együttműködés központját is. "Annak érdekében, hogy tovább növeljük a Magyarországra irányuló kínai turistaforgalmat, Kínában immár 14 városban tudnak a külképviseletek vízumigényléseket fogadni, illetve 48 órán belül kiadni magyarországi beutazási engedélyeket" - hangsúlyozta a tárcavezető. 

 

Egyre több a kínai turista Magyarországon

Sanghaj és Budapest között is lesz közvetlen légi összeköttetés 

 

A két ország közötti közlekedési összekötettés folyamatos bővülése is elősegíti a turizmust. Ezért jó hír, hogy a Budapest-Peking közvetlen légi járat mellett jövő nyártól egy újabb légi folyosó jön létre Kína és Magyarország között - mondta Szijjártó Péter. "Végső fázisába jutottak azok a tárgyalások, amelyeket a China Eastern Airlines légitársasággal folytatunk egy Sanghaj-Budapest közvetlen légi összeköttetés létrehozásáról" - emelte ki.

Hozzátette: az is fontos, hogy a Magyarországra irányuló kínai turizmus ne csak Budapestre irányuljon, hanem a Balaton, a borvidékek és a termálkincsre épülő fürdőhelyek ugyanúgy bekerüljenek a kínai turisták célpontjai közé, mint Budapest.

 

MTI/T.D.