Kiemelt hírek

Egyre több vonat indul majd Kínába

Egyre több vonat indul majd Kínába

A Budapest–Changsha és a Budapest–Pireusz–Kína útvonalon haladó exportvonatok ünnepélyes indítása alkalmából elhangzott, hogy hetente három vonat indul majd, a magyar termékeket pedig ezer kilométeres körzetben lehet majd elérni.

Xia Chaohui, a Hunan Xiang OU Express képivseletében elmondta, a hogy a társaság már több európai városban létesített irodát, többek között Németországban és Lengyelországban is. A budapesti immár a hatodik irodájuk - tette hozzá. Szólt arról, hogy hetente három vonat indul majd, melyek 21 nap alatt érnek majd Changshaba, ahonnét ezer kilométeres körzetben terítik majd a magyar árut.

 

 

Drs. Erik Regter, a Rail Cargo Austria Igazgatósági tagja szerint "az esemény azért is fontos, mert a vonatok egyre nagyobb gyakorisággal fognak haladni ezeken az útvonalakon, ezzel is alátámasztva Magyarország logisztikai központ szerepét, és hogy természetes kiindlópontja az Európából Kínába és a Kínából Európába induló teherforgalomnak".

 

 

/T.D.