Hazánkba érkezett a kínai elnök
Május 8-án este megérkezett Magyarországra Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke és neje, akiket Orbán Viktor miniszterelnök és felesége, Lévai Anikó fogadott a repülőtéren.
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren fogadta Orbán Viktor és Lévai Anikó a hazánkba érkező kínai elnököt, Hszi Csin-pinget és feleségét – tudatta az MTI.
Az elnöki párt magyar népviseletbe öltözött gyermekek is köszöntötték, majd kenyérrel és sóval kínálták őket – ősi szokásnak megfelelően. Ezt követően a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium diákjai üdvözölték őket. A Csillagszemű Táncegyüttes rövid kulturális műsorral szolgált – írta az MTI.
Hszi Csing-ping május 8-a és 10-e között lesz Magyarországon. Látogatása történelmi jelentőségűnek számít, s a tárgyalások során a magyar-kínai gazdasági kapcsolatos további fejlesztése, az Egy övezet, egy út programmal összefüggő infrastrukturális fejlesztések lesznek terítéken, valamint az ukrajnai háború és a kínai béketerv – tudatta az MTI.
Hazánk és Kína egyébként 2024 októberében ünnepli a 75. évfordulóját annak, hogy diplomáciai kapcsolatot létesített egymással. A jubileum alkalmából mindkét ország színes programokkal készül – írta meg az MTI.
B.A.