Kiemelt hírek

A Budapest-Belgrád vasútvonalról tárgyalt Szijjártó

A Budapest-Belgrád vasútvonalról tárgyalt Szijjártó

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kínai nemzeti fejlesztési és reformbizottság alelnökével, Ning Csi-csövel tárgyalt egy kétoldalú megbeszélésen a Budapest-Belgrád vasútvonal háromoldalú projektjéről, majd a háromoldalú magyar-szerb-kínai kormányközi munkacsoport hetedik ülésére került sor.

A miniszter elmondta: legkésőbb 2023 végére el kell készülnie a Budapest-Belgrád gyorsvasúti vonalnak. Szijjártó Péter kifejtette: Kína nagymértékben növelni szeretné az Európába történő áruszállítást. Ennek a tengeri útvonala Kelet-Kínából a görögországi Pireusz kikötővárosba vezet, Pireuszból pedig vasútvonalon szándékoznak az árut a kontinens belsejébe juttatni - mondta.

Hozzátette, a verseny azért folyik, hogy mely országokon keresztül vezessen a kínai áruszállítási útvonal. Amennyiben a Budapest-Belgrád gyorsvasúti vonalat megépítik, ez lesz a leggyorsabb szállítási útvonal Görögországból Európa belsejébe - mondta Szijjártó Péter. A projekt munkahely-teremtési, logisztikai és pénzügyi szempontból is nagy előnyöket jelent Magyarország és Szerbia számára - szögezte le.

 

Legkésőbb 2023 végére el kell készülnie a Budapest-Belgrád gyorsvasúti vonalnak

A verseny azért folyik, hogy mely országokon keresztül vezessen a kínai áruszállítási útvonal

 

A magyarországi szakaszról szólva elmondta: az építkezésről szóló tender dokumentációját harminc cég váltotta ki, közülük két konzorcium nyújtott be érvényes jelentkezést. Mindkét konzorcium magyar és kínai vállalatokból áll. A pénteki ülésen megállapított menetrend szerint a két magyar-kínai konzorciumnak július végéig kell beadnia műszaki ajánlatát, ezt követően szeptemberben lesznek a műszaki és pénzügyi tárgyalások a két ajánlattevővel, majd november végéig, de legrosszabb esetben az idei év végéig, a győztes ajánlatevővel aláírják a szerződést - fejtette ki.

 

Szijjártó Péter közölte: a beruházáshoz nyújtandó kínai hitelről még folynak a tárgyalások, néhány kényes pontot még tisztázni kell. A magyar kormány szeptember közepéig adott időt a tárgyalásokat folytató kínai Exim Banknak és a magyar pénzügyminisztériumnak arra, hogy megállapodásra jussanak e pontokról. A győztes ajánlattevővel történő szerződéskötést követően legfeljebb két évet tehet ki a tervezési és engedélyeztetési folyamat, a kivitelezésnek pedig két és fél, maximum három évet szabtak meg. Ennek értelmében legkésőbb 2023 végére a Budapest-Belgrád vasútvonalnak el kell készülnie.

 

MTI